Ha hosszú-hosszú ideig az égboltra nézel, láthatod, hogyan változtatja a szél a felhőket különféle csodálatos alakzatokká. Először az ég felett egy közönséges folt úszik, majd úgy néz ki, mint egy krokodil, aztán mint egy víziló, majd pedig mint egy csodaszörny.
Egyszer Vika éppen egy ilyen csodaszörnyet látott az égbolton.
Vika nézi, és a csodaszörny olyan erősen tapsol, hogy sokszínű eső zúdul le, de ez a csapadék varázslatos. Mindent körülötte elmosott. Viktória körülnéz: nincs ház, nincs játszótér. Csak fenyőfák táncolnak, és sokszínű sapkás gombák futnak.
Vika jobban megnézi, és ezek egyáltalán nem gombák, hanem apró emberkék. Csak a sapkáik olyanok, mint a vörösfenyő gombáké, a cépé gombáké és a lándzsa gombáké.
Te ki vagy?
Kérdezi tőle egy apró embercske.
Én Vika vagyok. Ti pedig kik vagytok?
Mi gombák vagyunk!
Válaszolja az embercske.
Miért futkosnak mindig?
Kérdezi Vika.
Félünk!
Sikoltoznak a gombák egyszerre, majd hirtelen szétszaladnak minden irányba, és elrejtőznek a füvek között.
Éppen azt akarta kérdezni Vika, hogy kik is azok, akiktől olyan nagyon félnek, amikor hirtelen fekete árnyék borította el az egész tisztást, és a gonosz Félelem varázsló sötét felhőként kezdett el gomolygani a fák felett.
Miért nem futsz el?
Kérdezi dörgő hangon Vikától.
Nem félok tőled!
Válaszolja bátran a kislány.
Felkiáltott a Félelem, majd lábbal döngött, kikaparintott a fűből egy Cépét és kiáltott:
Most majd megeszik ezt, aztán téged! Félsz?
Nem! Engedj el a kicsit! Vagy pedig majd megverem egy bottal!
Ismét válaszol Vika.
És hirtelen ezek után a szavak után a Félelem összecsukódott, kisebbé és gyengébbé vált, míg Vika nagyobbá és erősebbé lett.
Megragadta a kislány a botot, és úgy emelt rá a gonosz varázsló ellen.
Visított a Félelem:
Azonnal félj tőlem! Mindenkinek félnie kell tőlem!
De maga hátrálva vonult vissza, és a botra nézett. Vika pedig előre haladt, és egyre nagyobb, egyre erősebb lett. A bot pedig a kezében nőtt.
Ó, ne érints meg!
Végül felvisított a Félelem, elengedte a gombát, és egy törzs mögé bújt.
A mérges gombák pedig kezdték csiklandozni, így a Félelem kénytelen volt elmenekülni. Fekete felhőcskévé változott, az égbe szállt, és esőként lehullott, majd szivárvánnyá alakult.
Ó, nagy Vika, — kiáltottak a gombák. — Hogyan sikerült legyőznöd a gonosz varázsló urat? Ez a legfélelmetesebb Félelem!
Vika pedig így válaszol nekik:
Aki a gyengét megvédi, az erősebbé válik!
Vagyis, ha én egy apró bogárért kiállok, én is nagy és erős leszek? — kérdezi a kislánytól a parányi Vöröske.
Leszel!
Mosolyog Vika.
Éppen ekkor támadt rá egy hernyó egy szentjánosbogárra. Megragadta Vöröske a szálat, és elűzte a hernyót a szentjánosbogártól.
Vöröske, milyen erős és bátor vagy!
Kiáltott a szentjánosbogár.
Erős és bátor vagyok!
Örült Vöröske.
Köszönünk neked, Vika! Most már tudjuk, hogy a legerősebb az, aki a gyengéket megvédi. Most már mindannyian egymást fogjuk védeni, és senkitől nem fogunk félni!
Elbúcsúztak a gombák Vikától, egy felhőre ültették, és hazaküldték.
A Félelem pedig soha többé nem tért vissza ebbe a mesebe.
