Egy eperföldön élt egyszer egy apró Gilisztácska. Egészen pici volt, és még azt sem emlékezett, hogyan került oda. De nagyon szerette az édességet, ezért házat épített magának egy kis eperben. És olyan édesen élt ott, hogy minden nap ezt a dalócskát dúdolta:
Én vagyok a ravasz giliszta! Az eperbe lyukat fúrtam tiszta. Most élek édesen, minden rendben megy nekem.
A madarak meghallották és csiripelve válaszoltak:
Micsoda furcsa szokások! Házat épített az eperből! Jobb lenne a fakéreg alatt, erős lenne a házad.
A Gilisztácska pedig kigúnyolta őket:
Irigykednek rám a madarak! Ők is eperházat akarnak!
A madarak nem vitatkoztak a kicsi, ostoba Gilisztácskával, és elrepültek a dolgukra.
Telt a nyár, az eper nőtt, és a Gilisztácska háza egyre nagyobb lett. Nagyon örült neki, és ezt a dalócskát dúdolta:
Én vagyok a ravasz giliszta! Az eperbe lyukat fúrtam tiszta. Nő az édes házam, egyre több hely van benne!
Az egerek meghallották és cincogva válaszoltak:
Micsoda furcsa szokások! Házat épített az eperből! Jobb lenne a föld alatt, meleg lenne a házad.
A Gilisztácska pedig kigúnyolta őket:
Gonosz kis egerek! Ők is eperházat akarnak!
Az egerek nem vitatkoztak a makacs Gilisztácskával, és elfutottak a dolgukra.
A nyár véget ért, az eper nagy és érett volt a földön. Benne pedig feküdt a nagy, piros Gilisztácska, aki jóllakott az édes házával. Olyan kövér lett, hogy alig tudott megfordulni, de tovább énekelte a dalát:
Én vagyok a ravasz giliszta! Az eperbe lyukat fúrtam tiszta. Hatalmas házam van, legédesebben élek benne én.
A bogarak meghallották és zümmögve válaszoltak:
Micsoda furcsa szokások! Házat épített az eperből! Jobb lenne a kő alatt, pompás lenne a házad.
A Gilisztácska pedig kigúnyolta őket:
Nyafognak ott a bogarak! Ők is eperházat akarnak!
A bogarak nem vitatkoztak a rossz Gilisztácskával, és elmásztak a dolgukra.
Elérkezett az ősz. Esni kezdett az eső, és az eper teljesen elázott és szétesett. A Gilisztácska ház nélkül maradt. És attól, hogy egész nyáron csak édességet evett, olyan kövér lett, hogy már nem tudott magának erős házat építeni a fakéreg alá, sem meleg otthont a föld alá, sem biztonságos házat a kő alá.
Megértette a Gilisztácska, hogy soha többé nem fog magának házat építeni az eperben. És azt is megértette, hogy hallgatnia kellett volna az idősebbekre. Mert ők tudták, mi fog történni. És nem rosszindulatból beszéltek, hanem mert segíteni akartak. Ő pedig nem tudta, és nem hallgatott. Szomorú és fázós lett, felsóhajtott a Gilisztácska és azt mondta:
Elérkezett az ősz. Bárcsak kókuszdióban éltem volna.
