A vízi nagyapó titka
3 635

A vízi nagyapó titka

Szerző:
Modern mese a vízi emberről, a nagyapjáról és az óceánba érkező földönkívüliekről. Orosz népmesei motívumokra épülő történet a tiszteletről és a szeretetről, a mesehősök életéről és érzéseiről. Iskolás korú gyermekeknek ajánlott. Lefekvés előtti olvasmánynak is alkalmas.

Volt egyszer egy vízi ember, akit Csobogónak hívtak. A vízben élt, és csak naplemente idején bújt elő, de az is nagyon ritkán. Az emberek azt mesélték, hogy vízi lényeket láttak a mocsárban, a tengerben, sőt az óceánban is. Csobogó pedig a folyó mélyén, egy örvényben lakott.

Azt rebesgették, hogy amikor kibújt a vízből, egész testét folyami iszap borította, fején pedig vízi boglárkákból font koszorú díszelgett. Azt is mondták, hogy karjai és lábai hosszúak voltak, az ujjai közt pedig úszóhártya feszült, mint a halak uszonyai. Sötétben kék fénnyel ragyogtak a szemei.

Nem csupán úr volt, hanem a vízi birodalom királya! Az örvényben még a legkisebb halacskák is ismerték, és minden kívánsága azonnal teljesült. Senki sem tudta, hány éves. Nem volt fiatal, de nem is volt öreg. Mindenki biztos volt benne, hogy mindig is ott élt az örvényben.

Volt egy hű barátja, a óriási harcsa, Harcsa Béla. Vízi lovaként szolgálta Csobogót, és nagyon odaadó volt hozzá.

Csobogónak volt egy nagyapja, Loccsantó. Nagyon-nagyon öreg volt, és nem volt jó egészségben. Már régóta nem emelkedett fel a folyó medrének aljáról, de minden eseményről pontosan tudott.

Az unokája szerette és tisztelte, ezért minden évben óriási lakomát rendezett a születésnapján! És most eljött ez a nagy vízi ünnep.

Az ünnepségre Csobogó általában meghívta barátait és az örvény minden lakóját. És csak ezen a napon, évente egyszer, Loccsantó nagyapó feljött a felszínre, hogy megcsodálja a lakomát, és átvegye az üdvözleteket és az ajándékokat.

Ezúttal Loccsantót Baba-Jaga, Lidérc Mariska (Mocsári Mili), az Erdei Bolond, Alkonyi Dani, Éjjári Panna, Kiabáló Kata, valamint a mocsár és a tó vízi emberei, Mocsári Pista és Tavi Gábor, továbbá sokan mások is köszöntötték.

Elsőként Harcsa Béla úszott oda. Utána jött Vidra nagymama a gyermekeivel és unokáival, négy hód. Két folyami denevér repült be, négy daru, két gém, két szürke liba, hat gólya, nyolc fekete kacsa, negyvenkét szitakötő és nyolcvannyolc szúnyog. Harminckét béka ugrált oda. A folyó összes hala is a partra úszott, és csendben, egy emberként csapkodva a farkával köszöntötte a névnapost.

Az unoka nagyon szerette a nagyapját, ezért pompás ételeket készített: „Halászkását”, „Folyami túrós kenyérlevest”, cukorkukoricát, áztatott borsót, és persze óriási ünnepi puhatestű-tortát, a „Vízi boglárkát”. Zene szólt. Vidra nagymama csodásan játszott furulyán. A libák duettben énekeltek a „Mocsári búsongás” című dalt. A békák kórusban adták elő az „Loccsantó – az ünnepelt” ódát. Baba-Jaga és Lidérc pedig a „Táncok a vízen” című számot járták.

A nagyapa boldog volt! Tapsolt, és örömében sírt, közben kiáltozta: „Hát ez az unokám! Hát ez a legény!” Hajnalra a vendégek szétszéledtek. Loccsantó magához hívta Csobogót, és így szólt:

Unokám, köszönöm az ünnepséget! Megörvendeztettél! Megöregedtem, te pedig az egyetlen örökösöm vagy. Rád hagyom minden vízi birtokomat, de emlékezz: a boldogság nem a gazdagságban rejlik! Nagy titkot kell elárulnom neked…

Milyen titkot? – kérdezte ijedten Csobogó.

Világegyetemünkben sok titok van, amelyekről az emberek sem tudnak. Én neked csak egyet árulok el, amelyet csak én ismerek. Figyelj: a folyónk medrének alján van egy földalatti járat, amely bármely folyóba, tengerbe, sőt az óceánba is kivezet. Minden vízi elemnek megvan a maga mederőrzője. Mindegyiket ismerem. Nos, a tengerek és óceánok fenekén nagyon sok földönkívüli él. Régen más bolygókon éltek, most pedig itt élnek közöttünk. Saját szemeddel kell látnod őket. Holnap indulj útnak. Megmutatom az utat.

Nagyapó, nagyon szeretek kalandozni! Holnap hű barátommal, Harcsa Bélával úszunk el az Univerzum legnagyobb titka felé!

Szép utat és jó sodrást! – mondta a nagyapa, és megölelte az unokáját.

…Az út nem tartott sokáig. Az utazók el sem fáradtak. Csobogó és Béla az óceán fenekére értek.

Ó, nagy Neptunusz, ez valóban csoda! – kiáltotta a vízi ember, amikor meglátta a fenéken a gömb alakú, hatalmas űrhajót.

A hajó meleget sugárzott, és halványan világított. Elsőként Harcsa Béla közelített meg. Látta, hogy nem fenyegeti veszély, ezért farkával intett Csobogónak, és ügyetlen halfejével bólintott.

Vigyázzon ránk a nagy Neptunusz! – suttogta Csobogó. Bekukucskált az ablakon, és kis emberkéket pillantott meg, akik nagyon hasonlítottak egymásra, és méltóságteljesen sétáltak a kabinban. Nagy szemük, orruk és szájuk volt, mint az embereknek. Hajuk viszont nem látszott: a fejükön furcsa sapkát viseltek, amely a homlokukat szabadon hagyta, a többi részt pedig elrejtette.

A nők a ruhájukban különböztek a férfiaktól. Kék ruhát viseltek, amelyet furcsa vesszőszerű jelek díszítettek, lábukon pedig zöld, pöttyös, puha csizma volt. A férfiak vörös öltönyt viseltek. Kabátjukon spirálok voltak, nadrágjuk szárán pedig egy 1-es szám.

A harcsa jól érzékelte a magas frekvenciájú hangokat, amelyeket a földönkívüliek adtak ki, a vízi ember pedig a hangokat és a szavakat egyaránt. Csobogó jól értette az emberi beszédet, mert gyakran hallgatta halászok történeteit. Ez a nyelv azonban teljesen ismeretlen volt számára.

Hirtelen kinyílt a hajó bejárati ajtaja, és kilebegett rajta egy nő. Fején ezüstös gömb volt, lábán úszóhártya, kezében pedig táska-bőrönd. Elkezdte beletenni a tengerfenéken heverő tárgyakat a táskájába.

Csobogó megpillantotta ezt az emberfeletti, állatiasságtól és haltermészettől egyaránt idegen, földöntúli és víziektől különböző szépséget, és teljesen elkábult. Úgy érezte, a szíve lejjebb csúszott, a gyomra környékére, lélegzete néhány másodpercre megállt, testét pedig remegés futotta át.

Összeszedte magát, odaúszott a szépséghez. Amikor meglátta, a nő egyáltalán nem zavarodott meg, csak mondott valamit, és mosolygott. Csobogó próbált beszélgetést kezdeményezni, de erőfeszítése hiábavaló volt. A nő egyáltalán nem értette.

Ekkor a megszokott hangjait adta ki: „A-a-a-j-j-j-u-u-u!”. A nő pedig így válaszolt: „Z-z-z-s-s-t-r-r-r-u-a-a-a!”. Így beszélgetés kezdődött.

A beszélgetésből Csobogó megtudta, hogy az idegen nő neve Zóta. Van egy lánya, Aella. A földönkívüliek életmódja pedig a következő: ha egy földönkívüli szerelmes egy másik földönkívüli nőbe, akkor családot alapítanak, és egész életükben együtt élnek. Ha nincs szerelem, akkor a nőstények gyermeket vállalnak, gondoskodnak róla, és csak őt szeretik.

Zóta még mondott valamit, de Csobogó nem tudta levenni a szemét róla. Csodálta, és minden szavát elkapta, ahogy dallamos hangján beszélt.

Zóta elmesélte, hogy bolygója nagyon szép, sok vulkán és hegy van rajta, de nagyon kevés víz.

Ezért jövünk olyan gyakran a ti bolygótokra, és szállunk le az óceán fenekére. Vizet gyűjtünk, és tudományos kutatásokat végzünk – mondta.

Akkor hamarosan hazarepültök? És soha többé nem látlak? – kérdezte Csobogó.

Látsz, látsz! Hamarosan visszajövök – felelte Zóta.

Milyen csodálatos a nyelvük, ezeknek az idegeneknek… Valahol egy másik bolygón született! És olyan élő, akárcsak ezek a szép lények! De a legfontosabb, hogy nagyon érthető és hozzáférhető. Tökéletes! – gondolta Csobogó.

Zóta megnyomott egy csillogó gombot a zsebe hajtókáján. A űrhajó ajtaja kinyílt. Odaúszott Csobogóhoz, arcával csak megérintette őt, és így szólt:

Legközelebb elhozom neked a kedvenc bokromat, nagyon hasonlít rám. Üvegcsőben él, és hét naponként virágzik gyönyörű lilás csillagocskákkal. Tud énekelni, és hallgatja a saját visszhangját. Nézed majd, emlékezel rám, és nem fogsz unatkozni. Én pedig igyekszem majd minél gyakrabban meglátogatni. Nagyon kedves vagy, nálunk ilyenek nincsenek. Feltétlenül bemutatlak a lányomnak!

Zóta beszállt az űrhajóba. Az ajtó bezáródott, a hajó pedig felfelé indult, egyre gyorsabban. A gömb kilebegett az óceánból, kék fényecskékkel világítva, és felszállt az égbe.

Csobogónak elszorult a szíve. Suttogva mondta:

Végre engem is utolért ez a csodálatos érzés! Ó, nagy Neptunusz, légy kegyes hozzám!

Ekkor Csobogóhoz úszott hű barátja, Harcsa Béla, és elindultak haza. Útközben a vízi ember még egy titkot megtudott: a halak is tudnak szeretni…

A mese A vízi nagyapó titka FB2 formátumban elérhető telefonokra, tabletekre, számítógépekre és e-könyv olvasókra.
Hasonló mesék
Hogyan ismerkedett a Gombóc az internetes oldalakon
Hogyan ismerkedett a Gombóc az internetes oldalakon
A Gombóc is magányos tud lenni. Ezért úgy döntött — regisztrálok egy ismerkedős oldalra. Ezzel kezdődött minden. Kortárs tanmese arról, hogyan ismerkedett a Gombóc az interneten
5 782 3
Hogyan cserélték el a nyúl és a farkas a farkukat
Hogyan cserélték el a nyúl és a farkas a farkukat
Tanulságos modern mese arról, hogyan döntött a Nyúl és a Farkas, hogy elcserélik a farkukat. Vajon mi sül ki ebből?
31 899 3
Mese a hercegnőről és a sárkányról
Mese a hercegnőről és a sárkányról
Egy modern mese egy hercegnőről, aki nagyon-nagyon félt a félelmetes sárkánytól. De egy napon legyőzte a félelmét és elhatározta, hogy meglátogatja őt... És így született egy új barátság.
12 391 4
A három pite meséje
A három pite meséje
Egyszer azt mondta a király a lányainak — süssetek nekem mindegyikőtök egy pitét a születésnapomra. Két leendő hercegnő teljesítette a feladatot, a harmadik pedig üres kézzel érkezett. Ebből az авторской meséből megtudhatod, miért
5 412 3

Szeretnél értesítést kapni az új mesékről?

↑