Valahol a messzi erdő mélyén, a sűrű, átjárhatatlan rengetegben élt Lala medvemama. Csendes helyen telepedett le, és szilárd, meleg, otthonos barlangot épített magának.
Nem egyedül élt. Három medvelánya volt: Lilike, Lujka és Dusika, és az erdei mércék szerint Lala sokgyermekes anyának számított.
A lányok ügyesek és csinosak voltak, de nagyon nyughatatlanok. Mint minden kicsi, nagy édesszájúak is. A medvemama azonban nem kényeztette őket túlzottan. Nehéz élete volt, mindent neki kellett elvégeznie: most a barlangot javította, most a télre való készleteket gyűjtötte. A medvebocsok nevelése sem egyszerű feladat.
Egy napon valaki kopogott a barlang ajtaján. Lilike, Lujka és Dusika gurultak az ajtóhoz, hogy mihamarabb kinyissák, de anyjuk ezt mondta: „Szabad-e a gyerekeknek idegeneknek ajtót nyitni? Nehogy baj történjen!”
A medvemama kikukucskált a kerek, kicsi ablakon. Az ajtó előtt Baba Jaga állt, háromszorosan meggörnyedve. Lala jól ismerte az öregasszonyt, és azonnal ajtót nyitott neki. A nénike szánalmas látványa először megijesztette a medvecsaládot, de aztán rájöttek: sürgősen segítségre van szüksége!
Igen, segítségre! Hiszen még a boszorkányoknak is szükségük van rá, nemhogy a többieknek…
Jaga átlépte a küszöböt, és a földes padlóra rogyott. A medvemama nyögdécselt, a medvebocsok pedig segíteni siettek a vendégnek. Lilike egy útifűlevéllel törölgette a homlokát, Lujka borzjzsírral dörzsölte a sarkát, Dusika pedig kanalanként itatta csalánteával, málnával.
Hálásan elfogadva minden gyógykezelést, és néhány korty életerősítő italt megiszogatva, Baba Jaga kezdett magához térni.
Megmenekültem. Élek. Köszönöm! – suttogta az öregasszony.
De a medvék nem értettek semmit. Ezért Jaga ugyanezt elmondta medvenyelven, mire mindannyian átölelték az aprócska öregasszonyt.
Baba Jaga valóban rosszul festett. A hosszú magánytól kimerülve megbetegedett a „fokozott szomorúság és könnyezékenység” nevű kórban. Lala medvemama azt javasolta Baba Jagának, hogy maradjon velük egy ideig, és gyógyuljon ki.
Szívesen maradok nálatok, kedveseim – válaszolta Baba Jaga suttogva.
A kicsik a legnagyobb örömmel fogadták a hírt. Körbeugrálták és táncoltak, aztán nekiláttak az ebéd elkészítésének.
Neked, Jaga, erőt kell gyűjtened, és azonnal medvediétát kell tartanod – mondta Lala –, mogyorós lepény, makkleves, fenyőkása, berkenyelekvár, madárcseresznye-kása, mézes csalán- és málnatea. Ételünk sok erdei lakót talpra állított. Ez bevált szer!
Baba Jaga a medvecsaládban gond és nyugtalanság nélkül élt, pihente a szívét és lelkét. Abbahagyta a sírást, szebb lett és fiatalabbnak látszott. A medvebocsok, Lilike, Lujka és Dusika úgy gondoskodtak róla, mint egy igazi nagymamáról. És egy napon Baba Jaga ezt mondta:
Lala, köszönöm a jóságodat! Most már teljesen egészséges vagyok! Meghívom a medvebocsaidat magamhoz vendégségbe. Majd gondoskodom róluk!
Rendben, maradjanak nálad – mondta a medvemama, majd a lányaihoz fordult –, de viselkedjetek illendően, és mindenben segítsetek a nagymamának!
És íme, Baba Jaga és a medvebocsok megérkeztek a tyúklábon forgó kunyhóhoz. A kunyhó mellett egy Zubár nevű tuskó élt. Élő volt és tudott beszélni. Üdvözölte a vendégeket, és kért tőlük egy kis tölgyfanedvet.
Az első napoktól kezdve Lujka, Lilike és Dusika zenei alapismereteket tanultak. Jaga megtanította őket furulyázni és dobolni, a tuskó Zubár pedig énekelni. Az öregasszony gyakran ismételte, hogy a lányoknak jó segítőknek kell lenniük anyjuk mellett. Megmutatta nekik, hogyan kell málnás kiflit sütni, juharlé-cukorkát főzni és berkenyelekvárt készíteni.
Egy napon Baba Jaga a medvebocsokkal az erdőbe ment, és magával vitte a kiskocsit. Útközben ezt mesélte nekik:
Amikor még egészen kicsi voltam, a dédnagymamám felfedett előttem egy nagy medvetitkot.
Micsoda medvetitok? – bőgték egy szóval Lujka, Lilike és Dusika.
Jaga leült egy tuskóra, bal szemét összehunyta, körülnézett, és így szólt:
Íme… Régen-régen a medvék… emberek voltak!
Ez nem lehet igaz! – kiabálták a medvebocsok.
De lehet-lehet! Nem véletlen, hogy a medvéknek ilyen emberi tekintetük van! És hátsó lábon is jól tudnak járni. Egyébként régen az emberek és az állatok egy nyelven beszéltek, egyszerre volt egyszerű és bonyolult. Számomra a medvék olyanok, mint az emberek! Nagyon szeretem őket!
Miután befejezte a mesélést, Baba Jaga a medvebocsokkal a málnásba ment. Gyorsan megteltek a kosarak.
Most pedig menjünk a fenyvesembe! – kiáltotta Jaga.
Lilike, Lujka és Dusika alig tudtak lépést tartani a nénikével.
Na, gyűjtsetek fenyőtobozokat! És válogassatok a nagyobbakból!
Ez pedig a szép almafám! Gyertek gyorsan! Szeretne titeket megkínálni édes, illatos gyümölcseivel! – sürgette kedvenceit a nagymama. – És ez még nem minden… Segítenünk kell anyukátoknak a téli készletek összeszedésében. Egyedül neki nehéz. Menjünk a fiatal juharok közé! Tavaly nagy termést takarítottam be ott vadsárgarépából!
Köszönjük, Baba Jaga nagyi, nagyon szeretjük a gyökérzöldségeket! – csiviteltek a kis medvék. Olyan szorgalmasan ásták ki a vadsárgarépát, hogy a nagymama csak csodálkozott.
Szép munka volt! Sok répát szedtetek! Ügyes kislányok vagytok! – dicsérte meg a medvebocsokat az öregasszony. Végül a kiskocsi a természet ajándékaival teljesen megtelt.
Most pedig, kicsikéim, ideje hazamennetek anyukátokhoz. Ma várja a otthon. Segítek elvinni az ajándékokat, de útközben még be kell néznünk a fehér tisztásomra.
A medvebocsok tolták a kiskocsit, Jaga pedig hátulról tolta, hogy könnyebb legyen nekik.
Áthaladva a kis erdőcskén, az utazók kiértek a tisztásra, és csodálatos illatot éreztek… Előttük liliomfehér virágos rét terült el! Fehér-fehér volt, mint egy hatalmas bolyhos felhő!
Ezek a kedvenc virágaim! Itt nyílnak tavasszal, nyáron és ősszel is. Szedjetek egy-egy csokrot, és ajándékozzátok meg vele anyukátokat. Először gyönyörködni fog bennük, később, amikor elhervadnak, szívcseppet készíthet belőlük. Anyukátok szíve legyen teljesen egészséges! – mondta Baba Jaga.
Lujka, Lilike és Dusika gyöngyvirágot szedtek. Gyönyörködtek a fehér virágok szépségében, és beszívták e csodás természeti ajándék finom illatát. Hirtelen Baba Jaga a rét közepére lépett, és furcsa szavakat kiáltott az égbe. Aztán hétszer összecsapta a tenyerét, és egy kis felhő ereszkedett le a kezébe. Az öregasszony minden oldalról szorongatni kezdte, és hirtelen esni kezdett belőle. Csak a gyöngyvirágos rétre esett.
Csoda, csoda! Milyen csoda! – kiáltották a kicsik.
Amikor az öntözés befejeződött, Baba Jaga elengedte a felhőt, és az visszatért az égre.
Útközben betérünk a tyúklábon álló kunyhóba – utasította a medvebocsokat Jaga –, még át kell adnom valamit Lalának.
Az öregasszony ügyesen felpakolta a kiskocsiba a virágnektárral teli kádat. Oda még egy hordó juharlevet is tett a cukorkákhoz.
Kis idő múlva Baba Jaga, Lujka, Lilike, Dusika és a szekér az erdei ajándékokkal megérkezett a barlanghoz. A medvemama odarohant, megölelte gyermekeit, és megköszönte barátnőjének a bőkezű ajándékokat.
Ugyan, ugyan! – mondogatta Jaga. – A jóság jóságot szül! Aki másoknak segít, magának is talál segítséget! És az értékek mindenkinél ugyanazok: emberek és erdei lakók számára egyaránt!