Egy este, amikor mama már kikapcsolta a világítást, és a szobában csak egy sárgás éjszakai lámpa világított, hirtelen finom, melodikus csengés hallatszott. Anna a szoba közepén egy arany szikrát látott, majd még egyet. Egyre több szikra lett, köröztek és örvénylottak, mint a szúnyogok, fokozatosan sűrűsödve egy világító figurává. És hirtelen a csengés és a fény eltűnt, a szőnyeg közepén pedig egy kis gnóm maradt, körülbelül egy zsámoly magasságú.
– Gyönyörű! – mondta Anna, aki már nem feküdt, hanem ült az ágyban, hogy kényelmesebben figyelhesse a szikrákat.
– Halló, Anna! – mondta a gnóm.
– Halló… – Anna egy kicsit zavarba jött, – Ki vagy te?
– Én Fedor vagyok a mesés segítők csapatából, mi segítünk a mesés országok lakóinak…
– Ó, milyen érdekes! – kiáltott fel Anna, – De milyen országok ezek? Hol vannak? Hogyan lehet beléjük jutni?
A lány olyan sokat ugrált az ágyban az türelmetlenségből.
– Várj, Anna! – szakította meg a gnóm, – Csak tíz percem van, és a mi varázsló, Elizár azt mondta, hogy a helyes tanácsot csak egy nem mesés föld lakója adhatja meg. Azt mondja, más a gondolkodásmódotok, alkalmasabb. Segítesz?
– Természetesen! – Anna párnájával együtt ugrálni kezdett.
– Csak figyelj figyelmesen, fontos, hogy ne hagyd ki egyetlen részletet sem! Magasan a hegyen van egy barlang, abban egy sárkány él…
– Sárkány? Félek! Ne mesélj nekem ilyen ijesztő meséket! – Anna a takaróját a szeme fölé húzta.
– Ez nem mese! Azaz mese, – zavarodott el a gnóm, – de nálunk ott minden mese… Ráadásul a sárkány jó, és éppen neki kell a segítség! Segítesz a sárkánynak?
– Gondolkodhatok rajta?
– Annacsika, – könyörgött a gnóm, – nagyon szükséges a segítség, az idő véget ér, és még semmit sem magyaráztam meg neked!
A takaró szélétől lassan megjelent a lány orra, majd az álla, majd a nyaka. Aztán Anna ráhelyezte a kezét a takaróra és felszólalt:
– Nos, jó. Segítek!
– Szóval, – örült a gnóm, – a barlangban a sárkánynak van egy csodálatos kertje, csak nem virágok nőnek benne, hanem drágakövek…
– Ó, istenem! – Anna már elfelejtette a félelmét, és ismét az ágyban ugrálni kezdett. – Szépek ezek a kövek? Milyen színűek? Tudod, én legjobban a rózsaszín köveket szeretem, rubin a neve! És mindig is szerettem volna, ha lennének ilyen aranyló kövek! Van ezek a te sárkányodnak? Hiszen mesés, neki kell, hogy legyen, igaz?
– Van, van… Valószínűleg… – a gnóm szórakozottan intett, azt gondolva, hogy már nincs ideje udvariasságra. – Szóval, érted, alulról felfelé nőnek, mint a kristályok, mint a szőlővessző…
– Mint a szőlővessző! Mint a kecske! – a lány már nem hallgatta a gnómot, belső szeme előtt csillogtak és játszottak az összes szín drágakövei. Majd rájött, hogy nem azok csillognak, hanem a gnóm figurája szikrákra bomlik, amelyek fokozatosan elhalványulnak.
– Nos, hogy ment? – kérdezte a varázsló.
– Érted, ez a lány, olyan félénk, olyan álmodozó! És a beszélgetőpartner félbeszakítása olyan udvariatlan! Szóval, nem sikerült neki semmit elmagyaráznom…
– Azt reméltem, hogy az érzelmes lány élénk képzelettel – jobb lehetőség a kapcsolat létesítésére, de nem vettem figyelembe, hogy olyan kevés időnk van, – a varázsló gondolkozva forgatta a kalapját a kezében, – Ne aggódj, holnap az átmenet kövét feltöltik, és megpróbálsz beszélni egy fiúval.
György éjszakai lámpája nem volt, egyáltalán nem félt a sötétségtől, és szerette, amikor a csillagok az ablakán keresztül világítottak a hálószobájába. Ezért amikor a csillagok hirtelen a szoba mennyezetén kezdtek világítani, nagyon örült. A csillagok simán leereszkedtek és egy gnóm figurává gyűltek össze.
– Halló, György! Nagyon szükséges a segítséged, és csak tíz percem van! – azonnal sietett Fedor.
– Milyen boldog vagyok, hogy jöttél! – kiáltott fel György, – Mindig azt álmodtam, hogy lesz egy titokzatos barátom! – és György ölelgetni kezdett.
De a gnóm sikerült megállítani:
– Várj, ne érints meg, különben eltűnök!
A fiú szomorúan leeresztette a kezét, de szinte azonnal mosolygott:
– Képzeld el, nekem kihullott egy fogam! Tegnap!
Fedor gnóm ismét zavarba jött, de azonnal azt mondta:
– Remek, szóval már teljesen felnőtt vagy, okos és tudsz nekem segíteni! Figyelj figyelmesen és ne szakíts meg. Nálunk a mesés országban a hegyen egy barlangban él egy sárkány, jó szívű, és drágakövek kertjét termesztgeti.
– Mi a neve? – szúrt közbe a fiú.
– Róma.
– Pont mint az én barátom! – csodálkozott György.
– É-é-é, igen, – folytatta a gnóm, – szóval, az ő kertjében a drágakövek összekapcsolódnak, alulról felfelé nőnek, egyre fényesebbek és fényesebbek, és hirtelen egy lila kö, amely közepes magasságban nő, kezdett elhalványulni és furcsán villogni, – a gnóm már szórakozottan beszélt és sokat gestikulált, – és körülötte…
György, aki eddig szüntelenül és érdeklődéssel nézett a gnómra, hirtelen azt mondta:
– Az apám majd vesz nekem egy távirányítós autót! Képzeld el? Nagyot! Azt gondolom, hogy beférsz, és legközelebb majd viszlek!
– György, nem hallgattál meg engem egyáltalán? – csodálkozott Fedor. A sértettségtől még könnyei is kicsordultak, és levette a sapkáját, hogy észrevétlenül letörölje őket.
– És még van egy új labdam, kosárlabda, mutassam meg!
György az ágy alá nyúlt a labdáért, és amikor kijött, már senki sem volt a szobában.
– Hogy megy? – kérdezte óvatosan a varázsló.
– Ez a fiú valószínűleg nagyon magányos, és nincs kivel beszélnie…– Fedor gnóm ideges volt, és még nem is vette észre, hogy a sapkájáról leesett a pompon.
– Miből gondolod? A Varázslatos Gömb azt mondta, hogy sok barátja van és gondoskodó szülei.
– Olyan sietett velem megosztani az összes hírét, hogy nem tudott meghallgatni…– a gnóm észrevette a pompon hiányát, de még csak nem is kereste.
Elizár megpróbálta felvidítani:
– Amíg nem voltál, a gömb még egy jelöltet javasolt nekem, azt mondják, nagyon okos fiú!
– Ki mondja? – Fedort már nem volt olyan könnyű meggyőzni.
– Az anyja.
– Minden anya így beszél, – a gnóm egyenesen az alig világító átmenet kövére ült és melankolikusan kezdett szálakat húzni a sapkájából, így szokott tenni, amikor nagyon szomorú volt.
– És a nevelőnő, – folytatta a varázsló, – és az angol tanár, valamint a logika tanár…
– Akkor jó, – Fedor gyengén mosolygott, – holnap!
– Halló, Benjámin! – Fedor gnóm levette a sapkáját és ünnepélyesen meghajolt.
Benjámin már majdnem hét éves volt, de a családban mindig teljes nevén szólítottak, és szigorúan meghagyták, hogy az ismerősök, nevelők és tanárok is így tegyenek. A varázsló előre figyelmeztette a gnómot erre, és Fedor nagyon udvarias volt.
– Benjámin, a mesés országnak és Róma sárkánynak nagyon szükséges a segítséged! – folytatta a gnóm.
–Szóval, szóval! – Benjámin felrakta a szemüvegét, vett egy noteszt és ceruzát az éjjeliszékről és felkészült a jegyzetelésre, – Hogyan lehetek hasznos?
– A Varázslatos Gömb közölte a mi varázsló Elizárral, hogy egy nem mesés ország gyermeke helyes tanácsot ad, amikor meghallgatja a problémánkat.
– Úgy mondta – „gyermek
