Van, hogy a pénz sem boldogít – tartja a közmondás. Még a mesékben is élnek szegények boldogan, gazdagok pedig boldogtalanul.
Így volt ez a Mesebeli országban is, ahol élt egyszer egy gazdag ember. Úgy gondolta, mindene megvan: felesége, gyermeke, hatalmas háza, tele cselédekkel, és ami a legfontosabb, rengeteg pénze! Gyakran lehetett tőle hallani:
Minden gondomat csak a pénz oldhatja meg!
Ebben az országban élt egy szegény ember is. Neki is minden megvolt: szerető, gondoskodó felesége, és egy szép lánya, aki fáradhatatlanul segített a szüleinek. Egyetértésben éltek, egymás mellett álltak a bajban és az örömben is. A lány minden erejével igyekezett anyjára hasonlítani, hiszen ő a legbölcsebb asszony – mondta az apja. Egy régi kunyhóban laktak, de ez sem terhelte a boldog családot, hiszen mellettük voltak a szívükhöz közel álló emberek!
Hintóján elhaladva a szegény ember mellett, a gazdag gúnyosan szólt:
Hát lehet ilyen módon élni?! Szegénységben nem lehet igazán elégedett az ember. Minden boldogság a pénzben van!
A szegényembert azonban nem bántották ezek a szavak. Minden ilyen beszélgetésnél így felelt:
Boldogabb családot, mint az enyém, még senkivel sem találkoztam!
Aztán egy borús őszi reggelen a gazdag házába is betoppant a baj: megbetegedett egyetlen lánya. Hiába vitték minden orvoshoz, mindannyian tehetetlenül tárták szét a kezüket. A gazdag ember világa összeomlott: a pénz tehetetlen volt a halállal szemben – a lánya meghalt.
A gyászt nem bírta ki a felesége sem, ő is meghalt. A gazdagság itt sem segített. Így a gazdag ember egyedül maradt a kincseivel. Megundorodott tőlük. Nem tudta melegíteni megfagyott szívét semmilyen kandalló, nem tudta megvilágítani elsötétült világát a kristálycsillár, még a hatalmas ház is szűknek tűnt.
A gyász gondolataitól gyötörve a gazdag ember a Mesebeli ország útjain bolyongott. Az égre nézett, és egyetlen csillagot pillantott meg.
Ugyanolyan magányos, mint én – suttogta a gazdag.
Észre sem vette, hogy a szegényember házának közelébe ért. A kis kunyhóban még égett a fény, a kéményből füst szállt. A gazdag benézett az ablakon, és érezte, hogy szíve összeszorul: még az üvegen át is áradt a házból az otthonosság, a gondoskodás, a melegség. A kemence mellett boldog szegényember ült, mellette felesége és lánya kötött zoknit, és énekeltek.
A gazdag nem bírta tovább visszatartani felgyülemlett könnyeit. Berontott a házba, térdre rogyott, és zokogva könyörgött:
Bocsáss meg, bocsáss meg nekem! Azt hittem, a pénzem tárcájával megbirkózom minden nehézséggel. Nagyon tévedtem. Ma is tele van a házam pénzzel, mégis nyomorult szegény vagyok! Üres lett a világom, romokban hever! Kérlek, segíts, hogy megnyugvást találjak! Vidd el mindenemet! Undorodom már attól is, hogy a vagyonom eszembe jut, amely nem tudta megmenteni a családomat!
A kunyhóban csend lett, csak a gazdag zokogása hallatszott.
Nem fogadom el a pénzedet – mondta határozott hangon a szegényember –, ahogy látod, nélküle is mindenben megelégszem. Ha igazán boldogan akarsz élni, oszd meg a vagyonodat azokkal, akiknek valóban szükségük van rá. Kezdj el segíteni a bajbajutottakon, és meglátod, hogy az egyszerű, őszinte „köszönöm” többet ér minden kincsnél a földön! A pénz pedig még soha senkit nem tett boldoggá.
Azóta sok év telt el. A gazdag ember a szegény család barátja és gyakori vendége lett. Nap mint nap kitartóan segít az árván maradt gyerekeknek, az özvegyeknek, a gyengélkedő öregeknek. Senki sem látja többé szomorúnak az arcát. Most már tudja, mire van szüksége az embernek ahhoz, hogy úgy élje le az életét, hogy semmit ne bánjon meg!