Egy közönséges erdőben élt egy közönséges Sündisznó. De ez csak első pillantásra volt így.
Valójában ezt a Sündisznót az erdő legbátrabb és legkülönlegesebb lakójának tartották.
Most megtudod, miért.
Télen történt, azokban a napokban, amikor annyi hó esett, hogy teljesen el lehetett bújni egy hóban, és senki sem találna meg.
A Sündisznó barátja, a Nyúl, ahogy ez szokás, elhatározta, hogy reggeli futásra megy.
A Sündisznó folyamatosan lemarad, fújt és lihegett.
A Nyúlnak időnként meg kellett állnia, és a Sündisznó körül futnia, hogy barátja ne érezze magát egyedül.
Hallod, barátom!
Mondta a Nyúl, egyik lábról a másikra váltva
Fussunk fel arra a dombra, és aztán csússzunk le róla fütyülve?
Vagy talán..
Félénken válaszolt barátja, a Sündisznó,
Ezt majd legközelebb megtesszük, de ma már elég volt?
A Sündisznó persze nagyon fáradt volt. Legszívesebben hazament volna és pihenni szeretett volna.
Ráadásul őszintén szólva, a Sündisznó félt a magasságtól. De ezt senki sem tudta, mert senkinek nem vallotta be. Még a legjobb barátjának sem.
A Nyúl pedig, ahogy a Sündisznónak tűnt, semmitől nem félt, különösen nem a magasságtól. Nagyon bátor volt.
Egyszer a Sündisznó látta, hogyan gúnyolódott a Nyúl a Farkas felett, majd elszaladt tőle. A Sündisznó soha nem tenné ezt.
Hahó!!!
Kiáltott a Nyúl,
Sündisznó!!! Ne maradj le!!!
A Sündisznó csak fújt és lihegett válaszul.
Igen, igen... már jövök.
A barátok annyira elmerültek a futásban, hogy nem vették észre, hogyan ébresztették fel az alvó Farkast a domb lábánál a cserjékben.
Néma léptekkel a hóban haladva, a Farkas a csúcsra szegezett tekintetét, ahonnan hangok érkeztek.
Nagyon éhes volt, már régóta nem sikerült neki semmi értékeset szerezni.
És akkor - ilyen szerencse!
A Farkas lassan követni kezdte barátaink nyomait..
Végre lakmározhatok..
Gondolta.
Sündisznó, már fent vagyok!
Kiáltott a Nyúl
Olyan szép itt!
Ha csak a Nyúl megfordult volna, meglátott volna a rájuk leselkedő veszélyt. De a dombról valóban gyönyörű kilátás nyílt.
Sok fáradsággal felérve a Nyúlhoz, a Sündisznó odament és megállt mellette, mint szobor.
Hé, mi van veled, barátom?
Kérdezte a Nyúl
Semmi..
Válaszolt a Sündisznó, nem akarva beismerni, hogy nagyon megijedt a magasságtól.
Keressünk egy rönköt, és csússzunk le ketten, mit gondolsz? Itt elég magas, szerintem nagy sebességre gyorsulunk.
Nos, nem tudom... talán jobb lenne csak lecsúszni, élvezve a kilátást?
Nem adta fel a Sündisznó.
De ekkor beszélgetésüket hirtelen csend szakította meg. De nem olyan csend, amely éjszaka támad, amikor mindenki alszik és álmodik, hanem olyan csend, amely igazi veszély előtt támad.
Ebben a csendben a barátok tisztán hallották, ahogy hátuk mögött csikorgat a hó valaki lépéseitől.
A barátok egymásra néztek, és lassan megfordulni kezdtek.
Mekkora volt a meglepetésük, amikor meglátták az óriási gonosz Farkast!
Lassan egyenesen felé jött, mérsékelt és nyugodt tempóban.
Nos, mit szólsz, hosszúfülű, emlékszel rám?
Kérdezte a szürke a Nyúltól, nyalogatva a száját.
Nem e-e-e-m-l-é-e-e-kezem..
Válaszolt a Nyúl
Persze, hogy emlékezett, hogyan gúnyolódott egykor ezen a Farkason, és sikerült elszaladnia tőle. De a Nyúl annyira megijedt, hogy még azt sem tudta, hogyan válaszoljon legjobban.
De én emlékezem rád..
Folytatta a Farkas
A Sündisznó szívét is megjárta a félelem. Nem csak azért, mert nagyon magasan voltak, hanem mert ott volt mellettük ez a szörnyű, veszélyes és gonosz Farkas.
A Sündisznó még azt sem tudta eldönteni, mitől fél jobban - a magasságtól vagy attól, hogy megeszik. Vagy attól, hogy magasságban eszik meg.
De közben, anélkül, hogy ezt tudatosan felismerné, a Sündisznó nagyon aggódott barátjáért, a Nyúlért, akit nyilvánvalóan először akartak megenni.
A Sündisznó megértette, hogy a Nyúl bátor, és valószínűleg semmitől nem fél, de mégis szeretett volna segíteni neki.
A Farkas nem volt közel, de a szerencsétlen barátokig csak pár ugrás volt hátra, és így nem lett volna nehéz őket utolérni, ezért a Sündisznó azonnal cselekedni döntött.
Valamit súgott a Nyúlnak, pár lépést hátra lépett, nekifutott és szándékosan megbotlott a Nyúl lábán, majd gurulva lecsúszott.
A hóvihar miatt a Farkas nem azonnal vette észre, hogyan alakult a Sündisznó egy olyan nagy hógolyóvá, hogy a Farkas nem tudott kitérni, és a hógolyo teljes erővel belecsapódott, leütötte a lábáról és visszadobta a cserjékbe.
Az ilyen erős ütéstől a Farkas még el is eszméletlenedett.
De a Sündisznó? Mi lett a Sündisznóval?
Amikor belecsapódott a Farkasba, és a hógolyo széthasadt, olyan magasra repült, hogy látta az egész erdőt és annak összes lakóját, akik felemelt fejjel és nyitott szájjal néztek a repülő Sündisznóra.
Ez egy üstökös!
Mondták az egyik
Nem, ez napfogyatkozás!
Mondták a többiek.
Csak a Nyúl nézett a dombról a repülő Sündisznóra, és örült, hogy olyan erős és bátor barátja van.
Másnap reggel az erdő összes lakója már tudott a Sündisznó hősi tettéről, és különféle finomságokat hoztak a téli készletekből a házához.
Így a Sündisznó megtudta, hogy a lényeg nem abban áll, hogy semmitől nem félsz, hanem abban, hogy nem félsz meg a legfontosabb pillanatban, amikor neked és barátaidnak valóban szükségük van a segítségre.
