Mama, milyen a szívem? — kérdezte Katya.
Körülbelül az öklöd méretű — válaszolta az anya.
És Pulkáé?
Pulka — egy hófehér, szőrös bolognai kutya, amint meghallotta a nevét, odarohant Katyához és barátságosan csóválta a farkát a játék reményében.
Pulkáé? — az anya kissé elgondolkodott. — Pulkáé szívecskéje nagyon kicsi. Talán olyan, mint az ujjad.
Mire való a szív? — nem adta fel Katya.
Az anya mosolygott:
Ó, a szívben sok csodálatos dolog lakozik. Például a bátorság. A bátor ember szívét bátornak nevezik. Jó szíve van annak, aki mindig segít másoknak. Ha valaki kész megosztani az utolsó falat kenyeret, az azt jelenti, hogy mellkasában egy nagylelkű szív ver. Mindig hallhatod a hűséges szív dobbanását, ha van egy igazi barátod.
A szívben még szerelem is lakhat. A szerető szív lehet bátor, nagylelkű, jó és hűséges is. Az ilyen emberekről azt mondják: "Nagy szíve van".
Milyen érdekes! — csodálkozott Katya és megsimogatta a kutyát, aki figyelmesen hallgatta a beszélgetésüket. — Kár, hogy Pulkánk szívecskéje olyan kicsi. Abban persze nem férne meg egyszerre annyi jó dolog.
Ki tudja — válaszolta az anya titokzatosan, és elment a konyhába a vacsora elkészítéséhez.
Katya egy kicsit játszott Pulkával, majd úgy döntött, hogy folytatja az olvasást egy nagyon érdekes könyvből a hűséges barátokról. Az ablak melletti fotelben helyezkedett el és olvasni kezdett. A könyv a hűséges barátságról, az önfeláldozásról és a mindig segítségre kész készségről szólt. Pulka a fotel mellett ült és figyelmesen követte a gazdáját.
Hol ráncos a homloka, szánakozva a bajba jutott hősökre, hol pedig vidám mosoly világítja meg az arcát, amikor a nehézségek már a múltban vannak. Pulkát rettentően érdekelte, hogy miről olvas olyan szorgalmasan Katya.
A folyosón csengő szólt. Az apa jött haza a munkából. Katya letette a könyvet és rohant kinyitni az ajtót. Pulka nagyon szeretett volna megtudni, hogyan lehet egy könyv szomorúvá vagy boldoggá tenni. Felpattant a fotelre, hogy feltárja a titkot, és a farkával megütötte az ablakpárkányon álló virágváza.
A váza megingott és leesett a padlóra. A csillogó szilánkok szétszóródtak az egész szobában. Pulka meghökkent a félelemtől. Katya, meghallva a zajt, berohant a szobába, látta a törött vázát és odarohant a kutyához:
Ó, te rossz! Nos, várj csak, majd megmutatom neked!
Pulka kirohant a menedékért. Szánalmasan nyüszítve keresett egy búvóhelyet, és meglátott egy félig nyitott ajtót, amelyet az éppen belépő apa nem zárt be. Pulka becsúszott a résen, legurult a lépcsőn, kirobbant az udvarra és száguldott, nem törődve az úttal.
Szíve félelemtől dobogott, azt képzelte, hogy üldözik. Megállt, alig lélegezve, az udvar távoli részén, a szemeteskonténerek mellett. Visszanézett: nem volt üldözés. És ekkor a konténer mögül előbukott Ham — egy óriási kóbor kutya, aki félelemben tartotta az összes házikutyát. Ham szőrös hátán Bucs és Korzsik rejtőzött.
Ham barátai nem voltak túl nagy kutyák, de Pulka mellettük még kisebbnek és védtelenebbnek tűnt. Megijedten hátrálni kezdett, szíve félelemtől dobogott. Honnan lett volna bátorsága? Hiszen egy ilyen kicsi szívecskében nincs hely a bátorságnak.
Nos-nos — morgott Ham — kidobtak?
Nem, én… én elmenekültem — dadogva válaszolt Pulka.
Így helyes! — helyeselt Bucs. — Ezekkel a gazdákkal csak problémák vannak.
De én vagyok a hibás — próbált védekezni Pulka. — A gazdám mindig olyan jó volt velem…
Mit tudsz te a jóságról? — vágott közbe élesen Ham. — A lényeg, hogy mindenki féljon! Ez szórakoztató!
És jól lakunk — tette hozzá Korzsik — mert elvehetjük az ételt a gyengéktől.
Pulka nem válaszolt és azt gondolta, hogy a jóság valószínűleg nagyon nagy, ha még olyan nagy kutyák szívében sem fér el, mint az új barátai. Mit is mondhatnánk egy olyan szívecskéről, amely csak egy kislány ujjának méretű!
Közben Ham figyelmesen vizsgálta a megijedt Pulkát. Végül, miután valamiről suttogott a barátaival, azt mondta:
Nos, legyen. Felveszünk a bandánkba. Kicsi vagy, majd olyan helyekről szerzel ételt, ahol mi nem férünk be. De vigyázz: én vagyok itt a főnök! És ha valami nem stimmel, azonnal félbeharaptalak! — Ham szörnyű sárga fogait mutatta.
Pulkának nem maradt más választása, mint beleegyezni, mert egyedül maradni még félelmetesebbnek tűnt. Az este hátralévő részét a szőrös társaság a szokásos módon töltötte. Először az alagsor mellett őrködtek a helyi macskák után, majd amikor besötétedett, behatoltak a szupermarket mögötti szemétlerakóba és találtak egy kis ételt.
Korzsiknak szerencséje volt, hogy teljesen ehető kolbászt talált. Egy kicsit félrehúzódva, ízletesen kezdte fogyasztani a vacsoráját. Pulka nagyon szerette a kolbászt. A finom illattól nyála folyni kezdett. Megkérte Korzsiktól, hogy adjon neki legalább egy apró darabot, de az csak morgott és elfordult.
Nincs a szívedben egyetlen cseppnyi nagylelkűség sem? — kérdezte Pulka.
Nagylelkűség? — csodálkozott Korzsik. — Még azt! Ha beengedem a nagylelkűséget a szívembe, nem marad hely a gonoszságnak és az agyafúrtságnak, és akkor nem tudom majd megszerezni az ételt. A nagylelkűség a bolondoké!
«Nem, a nagylelkűség jó mindenkinek» — gondolta Pulka, de nem mondott semmit.
Az éjszakára a kóbor banda a szemeteskonténerek mögötti kartondobozokba húzódott. Pulkának egy teáskanna doboza jutott. Szűkös volt, de a karton jól védte az éjszakai huzattól. Pulka hosszan nézett Katya szobájának világító ablakára és arra gondolt, milyen szomorú, ha valakinek kicsi a szíve.
Ha nagyobb szíve lenne, akkor bátorság férne bele, és Pulka visszaverhette volna az udvari bandát és hazamehett volna. "Ha még helyet találnék a nagylelkűségnek is — gondolta — akkor megoszthatnám az ételt a hajléktalanokkal, és nem kellene lopniuk." De a legjobb lenne szeretetet helyezni a szívbe, akkor magától virágzana meg a nagylelkűség, a hűség, a jóság és a bátorság.
Pulka csak hajnalban aludt el. Álmában a törött váza járt a fejében.
Reggel, amint csak az első napsugarak aranyozták meg a házak tetejét, Katya kirohant az udvarra Pulka után kutatni. Tegnap este keresette a kislány barátját, amíg be nem sötétedett, de az anya azt mondta, hogy menjen haza. Katya sokáig nem tudott elaludni, és még egy kicsit meg is sírt, az ágyban elrejtőzve.
Nagyon aggódott az történtek miatt és magát hibáztatta, hogy olyan nagyon megijedítette a kis kedvencét. Hiszen a törött váza csak hideg üveg, amely soha nem helyettesítheti a barátság meleg tekintetét. Katya szisztematikusan kezdte átkutatni az udvart.
Pulka! Pulka! — kiáltotta, minden pad alá benézve.
Végül Katya odaért a szemeteskonténerekhez. Pulka, aki csak hajnalban aludt el, mélyen aludt. De az új barátai éberek voltak.
Nézd, a gazdája megjelent — suttogott Bucs. — Biztosan elveszi az újoncot.
Ezt még meglátjuk — morgott Ham.
Még hogy meglátjuk! — helyeselt Korzsik.
A kutyák fogaikat mutatva kirohantak az útra. Ham harci állásba helyezkedett Katya elé, míg Bucs és Korzsik morgva közeledtek az oldalról.
Menj el! — ugatott Ham olyan hangosan, hogy Pulka azonnal felébredt.
Kirobbant a dobozból és látta Katyát, akit dühös kutyák vesznek körül. Egy másodpercig sem gondolkodva, a gazdája felé rohant. Korzsikot lezuhanyozva és Bucsat félrelökve, Pulka Katya és Ham közé állt. Szőre felállt, szeme fényesen csillogott, farka ideges remegésben volt.
Ne merj hozzányúlni a gazdámhoz! — kiáltotta Pulka kétségbeesetten.
Ham a szemébe nézett és valami ismeretlen erőt látott, hajthatatlan és legyőzhetetlen. Harci kedve hirtelen elillant, szíve pedig a félelem hideg karmával szorította meg. Valahogy összeroppant, ügyetlenül megfordult és lecsüngesztett fejjel egyenletlen trappban rohant el a távoli sarokba.
A meglepett Bucs és Korzsik sietett utána. Pulka Katya felé fordult és bizonytalanul csóválta a farkát.
Katya megragadta a meleg szőrös gombócot és a mellkasához szorította, csillogó könnyeket ejtve a hófehér szőrre a reggeli napfényben. Ott, a gombóc belsejében hallotta, hogy gyorsan-gyorsan ver egy kicsi rugalmas kalapács, és megértette, hogy ez egy NAGY SZÍV ver.
